XXI. Kerület Online
Helyi Hírek Helyieknek
H i r d e t é s
A csepeli lakásmaffia botrány

Az MSZP-s csepeli lakásmaffia botrányban nincs olyan Fideszes képviselők akik büntetőjogilag érintett lenne az ügyben, - jelentette ki Németh Szilárd.
Németh Szilárd elmondása szerint azon napvilágra került információ szerint, hogy az MSZP-s csepeli lakásmaffia botrányban van Fideszes képviselő is, a következőképpen reagált: „hogy nincs olyan Fideszes képviselők akik büntetőjogilag érintett lenne az ügyben." Az ügy úgy történt, hogy úgy utaltak ki lakásokat, hogy az önkormányzat által szabályozott rendszert áthágták: a polgármester a vagyonkezelő igazgatójával közösen utalt ki lakást; ezt nem tehették volna meg bérlakásra. Hozzátette: megállapította a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság is a szabálytalanságot, az ügyészségnek pedig továbbították az ügyet.
Kiegészítésként jegyezte meg, hogy azokból az adatokból amelyeket ismernek még négy hasonló lakást találtak, ahol csalásról lehet szó; mintegy 35 millió kár keletkezett így.
Forrás: fidesz.hu
Németh Szilárd az ATV Reggeli jam című műsorában 2010. szeptember 02.
Kiegészítésként jegyezte meg, hogy azokból az adatokból amelyeket ismernek még négy hasonló lakást találtak, ahol csalásról lehet szó; mintegy 35 millió kár keletkezett így.
Forrás: fidesz.hu
XXI.kerület Online
[matesz]
További hírek:
Információ:
- Hírek
- Gazdaság
- Életmód
- Autó-Motor
- Technika
- Turizmus
- Rendezvény
VIII. kerület Linkajánló
Budapest Linkajánló
Pest Megye Linkajánló
Érd Linkajánló
Cegléd Linkajánló
Pilis Linkajánló
III. kerület Linkajánló
V. kerület Linkajánló
Linkadatbázis
- Fórum
- E-mail
- Keresés
Programajánló
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
21kerulet.bpn.hu
INTERNATIONAL
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
INTERNATIONAL


